Salgótarján (szlovákul: Šalgov-Tarjany/Šalgotarján, németül: Schalgotarjan/Schalgau, korábbi nevei alapján: Tarján és kicsit később Salgó, korábbi helyesírás szerint: Salgó–Tarján)megyei jogú város Észak-Magyarországon. Nógrád megye székhelye és legnagyobb városa, népességét tekintve Szekszárd után a második legkisebb megyeszékhely Magyarországon. Székhelye még a Salgótarjáni járásnak is.
Salgótarján
Becenév: Tarján, Nógrádi völgyváros
Közigazgatás
Ország
Magyarország
Régió
Észak-Magyarország
Megye
Nógrád
Járás
Salgótarjáni
Jogállás
megyeszékhely
megyei jogú város
Irányítószám
3100
Körzethívószám
32
Testvértelepülései
Lista
Besztercebánya
Szlovákia
Gliwice
Lengyelország
Vigarano Mainarda
Olaszország
Vantaa
Finnország
Losonc
Szlovákia
Népesség
Teljes népesség
33 579 fő (2019. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség
359,17 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság
220–500 m
Terület
97,97 km²
Időzóna
CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Salgótarján
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 06′ 15″, k. h. 19° 48′ 27″
A Wikimédia Commons tartalmaz Salgótarján témájú médiaállományokat.
A Salgótarján név a Salgó és a Tarján nevek összetételéből keletkezett. A Salgó a közeli Salgó várra utal, mely név a salgó (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A Tarján a honfoglaló magyar törzsek egyikének a neve volt, mely ótörök eredetű szó, jelentése fejedelem, alkirály.[3]
Városrészei
Földrajza, éghajlata
Történelme Szerkesztés
Főbb közigazgatás-történeti adatok 1900 óta[8]
Rangja
1922-ig nagyközség
1922–1929 rendezett tanácsú város
1929–1950 megyei város
1950–1954 közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város
1954–1971 járási jogú város
1971–1994 város
1994 óta megyei jogú város
Hozzá tartozó települések
1950 óta Baglyasalja
1961 óta Zagyvapálfalva
1973 óta Zagyvaróna, Rónafalu, Rónabánya
1977 óta Somoskő, Salgóbánya, Eresztvény
1977–2006 Somoskőújfalu
Területi beosztása
1913-ig Nógrád vármegye, Füleki járás
1913–1922 Nógrád vármegye, Salgótarjáni járás
1922–1950 Nógrád vármegye
1950 óta Nógrád megye
1994–2013 Nógrád megye, Salgótarjáni kistérség
2013 óta Nógrád megye, Salgótarjáni járás
Megyeszékhely
1950–1952 Nógrád megye (formálisan)
1952 óta Nógrád megye (ténylegesen)
Egyéb központi szerepköre
1913-ig Füleki járás székhelye
1913–1983 Salgótarjáni járás székhelye
1983–1990 Salgótarjáni városkörnyék központja
1994–2013 Salgótarjáni kistérség központja
2013 óta Salgótarjáni járás központja
Az I. katonai felmérés térképe
Történetét a honfoglalás idejéig vezethetjük vissza. A 10. század első évtizedében a Tarján nevű törzs birtokolta, melyet a belső gyepűvonal védelmére telepítettek ide.
A település a Kacsics nemzetség ősi birtokaihoz tartozott. 1246-ban a Kacsics nemzetség Illés ágából származó Péter birtoka volt.
1280-ban Péter testvérének, Simonnak fiait, Miklóst és Simont találjuk itt. 1327-ben az ugyanebből a nemzetségből származó Salgai Illés és Miklós, valamint ezek fiainak osztatlan birtoka volt.
1332–1337-ben már a pápai tizedjegyzék is említette plébániáját, tehát ekkor már egyházas hely volt.
Egy 1348-ban kelt oklevél már említette Salgó várát is, amelynek közelében feküdt a község.
1411-ben a Szécsényieké, akik ekkor megosztoztak az öröklött javakon, az itteni vár Salgó Simonnak jutott.
1450-ben a cseh husziták birtokába került, akiktől azonban 1460-ban Hunyadi Mátyás király visszafoglalta.
Tarján helység az egész középkorban a Salgó vára sorsában osztozott és vámhely is volt.
1439-ben az oklevelek Salgó községet is említették, amely közvetlenül Salgó vára alatt, a későbbi Salgó-puszta helyén feküdt.
1548-ban Bebek Ferenc volt a település földesura.
1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt, de 1554-ben, miután az őrség Zagyvai Ferenc kapitány vezetése alatt az ellenség közeledtére megfutamodott, a vár a törökök kezébe került.
1562–1563-ban Hüsszein, Ali basa nagyvezér csauszának hűbérbirtoka lett.
1593-ban Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós foglalták vissza a várat a törököktől.
A 17. században már kovácsműhelye és malma is volt a falunak, amelynek ekkor 247 lakója volt. Fülek várának 1682-es ostroma után a település elnéptelenedett, és tíz évig lakatlan maradt. 1782-ben lassan újra benépesülő település még sokáig nem tartozott a jelentősebbek közé. Ekkor eléggé színes lett a nemzetiségi összetétel, amelyek főleg szlovákok voltak. Érkeztek ide visszavándorló magyarok illetve ruszinok.
A törökök kiűzése után a helység gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába került, akinek örökös nélküli halála után, a 18. század elején, báró Szluha Ferenc szerezte meg.
1715-ben 17, 1720-ban 20 magyar háztartását írták össze, 1470-ben még a báró Szluha család volt a birtokosa.
1770-ben Jeszeniczei Jankovich László, 1828-ban Jankovich Antal, Nógrád vármegye alispánja, majd gömöri főispán volt a földesura.
1783-ban újabb betelepülési hullámban érkeztek visszamenekülő magyarok és romák.[3][8]
1821-ben régi kis temploma tűzvész áldozata lett. Jankovich Antal, a plébánia akkori kegyura, a leégett templomot helyreállíttatta és megnagyobbíttatta, Luby József pedig 1866-ban tornyot építtetett hozzá. A hívek szaporodásával azonban ez a templom is szűk lett, mire azt Kovács Nándor prépost-plebános kezdeményezésére 1900-ban teljesen átalakították. Református temploma 1882-ben épült, de a tornya 1894-ben.
A 19. században többször érték a helységet súlyos elemi csapások. Az 1840 években az árvíz döntötte romba a katlanszerű völgyben álló lakóházakat és gazdasági épületeket. Árvíz volt még 1870-ben és 1873-ban is, majd 1821-ben nagy tűzvész volt, amelyben a római katolikus templom teteje is leégett.
A II. katonai felmérés térképe
1847-től Hyeronimus Morsbrugger bécsi vállalkozó Weber Alajos mérnökkel szén után kutatott a falu közelében, ahol 1850-ben barnakőszenet fedeztek fel. Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. 1881-ben két cég egyesülésével óriási gyárkomplexum alakul ki elsősorban az itteni szénelőfordulásoknak köszönhetően: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.T. Ez akkoriban az ország második legnagyobb vasfinomító vállalata volt, és az elit üzemek közé tartoztak ahol magas fokú kiképzésben részesültek a szakmunkások. Az ide özönlő idegen munkások miatt ekkoriban a város etnikai viszonyai is jelentősen változni látszottak. A megszervezett oktatásnak köszönhetően azonban sikerült egységes magyar munkásréteget kinevelni. A település az üzemek sokaságával és a bányászattal fejlődésnek indult. A várossá fejlődést a vasút is meghatározta amely 1867 óta létezik. Ez a vasútvonal (Pest-Salgótarján) is fontos tényező volt a fejlődésben. Az akkori végállomás után egy iparvágány indult ki az Acélgyárhoz. De az Acélgyáron kívül a Tűzhely- és az Üveggyárhoz is kiágazott iparvágány. A vasút később tovább épült ki.[9] Ezáltal 1922-ben kapott a község városi rangot. A város első polgármestere dr. Förster Kálmán volt. A háború idején a város bányáit használták légópincéknek, valamint a Bányavasút alagútjait. A háborút erősen megsínylette a település, de hamar visszaállt minden a régi kerékvágásba.
1950-ben az addigi Balassagyarmat helyett Salgótarján lett Nógrád megye székhelye, bár a megyei tanács végrehajtó bizottsága ténylegesen csak 1952-ben tudott átköltözni, mivel itteni működésének technikai feltételeit csak ekkor tudták biztosítani. Ez újabb fejlődéshullámot indított meg. Megépült a Síküveggyár és az Üveggyapotgyár. 1950-ben hozzácsatolták Baglyasalja községet, 1961-ben Zagyvapálfalvát, 1973-ban Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskő és Somoskőújfalu községeket. Közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozik Salgóbánya is. 1968-ban a belváros megkapta a Hild János-díjat. A szocialista beruházások idején Salgótarján az iparvárosok közé tartozott. A hatalmas beruházások a bánya, az ipari üzemek körül. Sorra épültek fel a lakótelepek, megújult a belváros, amely ekkor nyerte el mai formáját. A közigazgatási területen belül felújították az utakat és a vasutat. Ekkor kezdték építeni a 210-es főutat. Az üzemek bezárása az 1970-es évekre tehető vissza, amikor a bánya bezárt a szén fogyása és a gazdaságtalan kitermelés miatt.
Bővebben: Salgótarjáni sortűz
1956-ban itt zajlott le a legvéresebb sortűz, a halálos áldozatok száma 46 és 131 fő közzé tehető.
A Salgó úti felüljáró
A rendszerváltás után visszaesés állt be a gazdasági életben. Elsőként a Síküveggyár jelentett csődöt, 1993-ban. Ebből a bajból az Öblösüveggyár és a Tűzhelygyár szerencsésen jött ki. 1992-ben a BRG elköltöztette Salgótarjáni üzemét, amellyel újabb üzem szűnt meg a városban. 1994-ben Salgótarján megyei jogú város lett, mivel ekkor valamennyi megyeszékhely a népességétől függetlenül megkapta e rangot. 1999-ben az Acélgyár is részben megszűnt. Ebben az egykori óriási üzemben már csak a hideghengermű és a szöggyártó gépek működnek. 2000-ben elkészült az ipari park amely munkalehetőséget nyújt a város lakóinak. 2001-ben a Széchenyi Terv keretében megújult a Kórház és a Könyvtár. Somoskőújfalu a 2004. szeptember 4-i népszavazás alapján 2006-ban levált Salgótarjánról. 2008-ban újabb üzem zárt be. Az Üveggyapotgyárban is leállt a termelés.
2009-ben városszépítő program indult, amely a következő 20 évre azt tűzte ki céljául, hogy szebb, jobb, élhetőbb várossá teszi Salgótarjánt, hasonlóan mint az 1970-es, 1980-as években.
A belváros mai képét a szocializmus időszakában kapta, ekkor jelentős iparváros volt a település. A 19. század második felétől a város fontos bányavidék központja volt, amíg a termelés a széntartalékok kimerülése és a magas önköltségi ár miatt meg nem szűnt. Nehézipara továbbra is hanyatlik, amely látszódik a városképben is. A csökkenő lakosság számára az ipar és a szolgáltatási szektor biztosítja a megélhetést. A 2008-as adatok alapján 38 683 lakója van a városnak. A rendszerváltás óta arra törekszik, hogy ipara alkalmazkodjon a változó körülményekhez, illetve turisták idecsalogatása is fontos szempont.
2009-ben új városfejlesztő projekt indult, amellyel az 1980-as évek hangulatát szeretnék visszavarázsolni, illetve szebb, jobb, élhetőbb várossá tenni Salgótarjánt.
Öblösüveggyár
Salgótarján iparának meghatározó elemei (vagy elemei voltak) a gépgyártás a nehézipar a szénbányászat és az üveggyártás.[34] Salgótarjánban 1893 óta működik huta, ahol palackok, poharak gyártásával foglalkoznak.[35] A salgótarjáni üveggyártásra jellemző volt a csiszolt üveg. A gyár már nem az eredeti helyén működik, hanem az egykori üveggyapotgyár épülete ad otthont az üveggyárnak.[36] A régi Öblösüveggyár területén lévő épületek többségét lebontották. A nehézipar a városra erősen rátelepült, ennek köszönhető a Salgótarjáni Vasmű 1868-es megalapítása amely a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. tulajdonában működött.[34][37][38][39] Ma már a gyár bezárt, egyáltalán nem működik. Az acélgyárhoz hozzátartozott az Ötvözetgyár is amely szintén nem működik. A városban az üveggyártás másik ága a tömeges síküveggyártás is jelen volt az 1990-es évek közepéig. A későbbi jogutód cég 2009-ben került felszámolás alá.[40] A gyár bezárása után az épület sokáig üresen állt, az üveggyapotot gyártó URSA Salgótarján Üveggyapot Kft. raktára volt. Az üveggyapotgyártás 2009-es felszámolása után az épület újra üres lett,[40] 2012 után pedig lebontották.[41] A gépgyártás képviselői a Bányagépgyár és a BRG salgótarjáni üzeme már nem működik (utóbbi üzem épületeit 2009-ben lebontották),[42] egyedül a vegyipari gépgyár működik rendesen, de az üzemeltető cég a csőd miatt leépítésre kényszerült.
Salgótarján jelenlegi iparát a város déli határának környékén működő ipari park üzemei, a még működő tűzhelygyár és a vegyipari gépgyár, valamint az újraélesztett öblösüveggyár határozzák meg.
Szénbányászat
1847-től Hyeronimus Morsbrugger bécsi vállalkozó Weber Alajos mérnökkel szén után kutatott a falu közelében és 1850-ben barnakőszenet fedeztek fel.[3] Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T.[3] A kitermelt szén nagy részét az országon belül használták fel – főleg a helyi acélgyárba szállították –, de exportra is sor került.[3] 1970-ben a bánya bezárt a gazdaságtalan kitermelés és a tartalék kifogyása miatt. Azóta az egyik belterületin vájat helyén, az egykori József lejtősakna egyes szakaszainak felhasználásával bányamúzeum működik a városban. A látogatók nagy kedvence a bányaló.
Látnivalói
Bővebben: Salgótarján látnivalói
A város látnivalói
A városi obszervatórium
Somoskő látképe Szlovákia felől
A Bányamúzeum felszíni épülete
Salgó vára
Salgótarján környékén rengeteg várral (várrommal) találkozunk. Ilyen például: Salgó és Somoskő vára amelyek a leglátogatottabbak. A múzeumok a város szívében bújnak meg a kíváncsi turista szemei elől, hiszen a panelépületek között ma már nem nagyon találkozunk az 1960-as évek előtt épített házakkal. Ez alól kivétel a Vásártér és a Rokkant telep házai. Itt található Magyarország egyetlen föld alatti bányamúzeuma, valamint egy csak horgászati célra használt víztározó. A turisztikai célpontok főleg a város északi részén találhatók. Délen inkább az ipar hódít teret. 2001 óta található Baglyasalján egy szoborpark, ahol a városban a szocializmus idején álló szobrok találhatók. Fontos látnivalók még a templomok és a
Templomok
Salgótarjánban 7 templom található. Ezek közül négy római katolikus, egy görögkatolikus, egy református és egy evangélikus templom.
A zagyvapálfalvai Jézus Szíve templom
Salgótarján déli részén, a 21. sz. főút mellett található a főplébánia-templom. Az egész község összefogásával, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., az Üveggyár, a helyi vezetők és Demeter Bertalan esperes-plébános támogatásával építették fel dr. Fábián Gáspár építész ókeresztény bazilika stílusában készült tervei szerint. Az építést Jerskó Béla és Tihanyi Kálmán helyi építőmesterek vezették a hívek jelentős saját munkájával. Ötezer fő jelenlétében 1933. július 30-án Jézus Szíve tiszteletére Pájer János rozsnyói káptalani helynök szentelte fel. A templom belső elrendezését az alapító plébános irányította. A főhajót szegélyező két mellékhajó üvegablakain Majoros Károly a keresztút, a szentélyben lévő három üvegablakon Jézus Szentséges Szíve, a Boldogságos Szűz Mária és Szent József egész alakos képét jeleníti meg. A szentély diadalívén a Te Deum mondata: „Téged Isten dicsérünk” két oldalán a Bóna Kovács Károly alkotta angyalokkal. Az oltártól balra egy bányász örökmécsest tart, jobbra pedig a bányászok védőszentje Szent Borbála látható, ui. a községben sok bányász élt. A harangtoronyban 1944-ig függött három harangot 1933-ban Szlezák László aranykoszorús harangöntő mester készítette. A középső harangot hadi célra a második világháborúban elvitték. A nagyharang felirata: „Ennek a harangnak minden kondulása vésse mélyebbre e község minden lakosának a töretlen hűségét Istenhez, a hősök vérével megszerzett hazához és felejthetetlen hőseink emlékéhez.” A templom alapító plébánosát, Demeter Bertalan esperest 1945-ben bekövetkezett halála után Kuchta András esperes követte (1945–1968), aki a templomban tartotta vasmiséjét. Mindketten a templom kertjében, 1934-ben állított kőkereszt előtt nyugszanak. 1968-tól Bizják László érseki tanácsos, 1981-től pedig Ponyi Artúr kanonok, aki aranymiséjét is itt tartotta, majd 1998-tól Hlédik László, 2000-től pedig Deák Mihály apát-esperes volt a plébános. Rendszeresen járnak fiatalok is a szentmisére, 2008-ban megalakították énekkarukat és adventi gyertyagyújtásokat is tartanak. Minden hónap 25-én, a međugorjei Mária-jelenés napján engesztelést tartanak a környékbeli plébánosok és hívek részvételével (keresztút, szentségimádás, rózsafüzér, ünnepélyes szentmise). Elsőpénteken Jézus Szíve-misét mondanak (ünnepi litániával), néhány csütörtökön papi hivatásokért imádkoznak. A két koszorúból álló (több mint 30 fős) rózsafüzér-társulat minden szentmise előtt rózsafüzért imádkozik egy-egy szándékra: papi hivatásokért, országunkért, a betegekért, dolgozókért és a fiatalokért.
2018. június 10-én Beer Miklós váci megyéspüspök Jézus Szent Szíve ünnepi szentmiséjén, a templom 85. születésnapja alkalmából Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök csontereklyéjét ajándékozta a templomnak. Az ereklye alá a mártíromság színhelye, a Kistarcsai Központi Internálótábor szögesdrótjából vett darabot helyeztek.
Római katolikus templom (Baglyasalja)
A templom Blankenberg János tervei alapján készült 1934-ben. A templom falait díszítő freskókat Bóna Kovács Károly készítette[62]
Ferences rendi templom
Az Acélgyári úton található műemlék jellegű templomot és a hozzátartozó volt rendházat 1934 és 1936 között Szontágh Pál tervei alapján a ferences rend építtette. A ferencesek 1950-ig működtek itt.[63] Védőszentje Szent József.
Kisboldogasszony templom (Salgótarján)
Egy Árpád kori templom alapján helyezkedik el. 18. században épült barokk stílusú templom, melyet Kisboldogasszony tiszteletére építettek. 1821-ben egy tűzvészben megrongálódott templomot, 1866-ban újították fel. 1900-ban három neobarokk templomhajót kapott. 1914-ben a három templomhajót megosztották és kibővítették. A toronycsarnokból a hajóba vezető ajtó a barokk épület megmaradt főbejárata. Mögötte a barokk egyhajós rész következik, két boltszakasszal. A fő- és az északi oldalhajó három, a déli oldalhajó négy boltszakaszos kialakítású. A templom belső terét süvegboltozat fedi. Nagyharangja 2500 kg-os, Nógrád megye legnagyobb harangja.
Látványosságként itt található Bóna Kovács Károly Szent József oltára.
Római katolikus templom (Zagyvaróna)
A Zagyvarónai katolikus templom (barokk 19. század)
Az 1973-ig a bányatelepekkel együtt önálló közigazgatású Zagyvarónán álló templom hajója és szentélye 19. századi eredetű, toronnyal az 1896-os felújítás során bővítették. A templom főoltára és szószéke barokk stílusú. A falképeket Bátki József 1934-ben festette.[3]
Református templom
Lejtős terepen épült föl 1928–1929 között a Losonci úton. Középtornyos támpillérekkel rendelkezik.
Evangélikus templom (Salgótarján)
Neoromán stílusú templom. Szvoboga Jakab tervei alapján készült el 1882 augusztusában a Salgó utat és a Füleki utat elválasztó hegyen a 21-es és 2303-as utak találkozásánál. A templomhoz 63 lépcsőfok vezet fel a Salgó útról. 1066 kg-os nagyharangja Nógrád megye legnagyobb evangélikus harangja.
Forrás: Wikipédia